VÁL(T)ÓSÁV

elváltak a szülei,

Azt szokták mondani, kétféle gyerek van: aki attól szenved, hogy elváltak a szülei, és aki attól, hogy nem. Van kézikönyv a babatápláláshoz, az éjszakai alváshoz, mondókázáshoz vagy a szobatisztaság kialakításához, de az élet sok területét tabusítjuk. Mit mondjuk a gyereknek az elmúlásról? Annyi minden véget ér… kapcsolatok, életek.

A család alapja a párkapcsolat

Amikor összeismerkedtünk a párunkkal, fiatalabbak, éretlenebbek, mások voltunk. Az, hogy változunk, teljesen normális és szükségszerű. A kérdés csak az, hogy életünk előrehaladtával képesek vagyunk-e együtt haladni az úton. Tudunk-e összetartani? Ha az egyikünk előbbre jár a személyes fejlődésében, hajlandó-e bevárni a másikat? S ez a másik akar-e utánamenni? Hogy mennyire erős a szerelem és a szeretet a pár tagjai között, akarnak-e tényleg jóban- rosszban összetartani, a jövő zenéje. Tudjuk, hogy a kapcsolatok véget érhetnek. De úgy gondoljuk, hogy mi vagyunk a kivételek. A realistábbakban talán felmerül, hogy semmi sem tart örökké… De úgy hiszik, ha valaha kenyértörésre kerül a dolog, intelligensen, szeretetben, bölcsen tudnak majd búcsút venni egymástól.

A gyerek nem hülye

Általános érvényű szabály- bár a szülők hajlamosak megfeledkezni róla-, hogy a gyerek csak kicsi, de nem hülye. Ne kezeljük úgy, mintha nem lenne képes megérteni, ami történik! Valószínűleg ő már előttünk észlelte a jeleket, még ha élettapasztalat híján nem is tudta azonosítani azokat. Akkor is tudja, hogy házasságunk feszültségekkel teli megromlott kapcsolat, ha nálunk is érvényes a ’csak ne a gyerek előtt’ szabály.
Ugyanakkor a párkapcsolat megszakítása kizárólag a szülők feladata és felelőssége. Ne vonjuk bele a gyerekeket, ne kérjük ki a véleményüket és főleg ne hivatkozzunk rájuk, ha mégis együtt maradunk!

A gyerekek miatt…

Gyakori érv, hogy a ’gyerekek miatt’ maradnak együtt a felek. Fontos tisztázni- legalább magunkban-, hogy a veszekedésekkel, érzelmi állóháborúval, manipulációval és játszmákkal tarkított családi élet soha nem a gyermek érdeke. Természetesen előfordulhat, hogy anyagi megfontolásból, érzelmi bizonytalanságból, az egyedülléttől való félelem miatt maradunk benne egy párkapcsolatban. Nem kell magyarázkodnunk, nem kell hazudnunk, hiszen csak önmagunknak tartozunk elszámolással. De ne fogjuk a gyerekre! Így dupla terhet rakunk rá. Így nemcsak el kell viselnie a szülők döntéseinek következményeit, hanem még a felelősséget is az ő vállára rakjuk.

Mész vagy maradsz?

A párkapcsolatok a legritkább esetben romlanak meg egyik napról a másikra. Lehet, hogy a megbomlott status quo egy több éve tartó folyamat végeredménye. Lehet, hogy az elmúlt hónapok sorozatos kudarcainak következménye. A hátteret csak mi ismerhetjük igazán- vagy mi sem. Meg kell beszélnünk, hogy tudunk-e, akarunk-e dolgozni a kapcsolat fennmaradásáért? Sokszor nem elegendő, ha saját kútfőből próbáljuk megoldani a problémákat. Lehet, hogy az egyikünk harcolna az egységért, a másikunk már inkább elengedné. Netán már nem is ketten vagyunk a hitvesi ágyban. Az élet szövevényes hálózat, sok minden előfordulhat… Vannak esetek, amikor a komplett önsegítő irodalom beszerzése sem hoz változást. Ilyenkor el kell gondolkodnunk azon, hogy párkapcsolati mediátort, terapeutát vagy ügyvédet keresünk.

Ha válni kell

Ha van gyermekünk, a felek közötti kapcsolatot nem lehet, nem szabad megszüntetni. Sőt! Ha nem élünk egy háztartásban, még inkább fontos, hogy szabadon járható, többirányú kommunikációs csatorna álljon rendelkezésünkre. A gyerekkel élete folyamán sok minden történhet, elsődleges, hogy szülőként mellette álljunk. Legyünk elérhetőek a gyermekünk és egymás számára is. Hiába nem vagyunk már egy szerelmespár, örökre szülőtársak maradunk! Ezt a szerepet meg kell becsülnünk és meg kell élnünk. Mindegy, hogy homok megy a szemébe az óvoda udvarán, összetörik a szívét ötödikben, vagy elszakad az óvszer az első együttlétkor. Ha szülőként nem vagyunk ott számára és egymás számára, a legféltettebb kincsünket sodorjuk veszélybe. Magunktól és a gyermekünktől is elveszünk, ha sérelmeink, fájdalmaink miatt megvonjuk tőle a saját szeretetünket, vagy romboljuk a másik szülőről alkotott képet, az iránta formált érzelmeket.

Sok szülő esik abba a hibába, hogy a gyerek kedvéért-kérésére még egyszer nekifut a kapcsolat megmentésének. Ne tegyük, ha magunktól nem tennénk újabb kísérletet! Természetes, hogy a gyerkőc azt szeretné, ha a szülei együtt maradnának, hisz mindkettejüket szereti. Ráadásul kevés félelmetesebb dolog van a változásnál, az ismeretlennél.

A legfontosabb, hogy a vitás kérdéseket rendezzük zárt ajtók mögött. Ha kell, szakemberek segítségével. A gyerek felé viszont alkossunk egységpártot. Ne engedjük, hogy a másik felé érzett haragunk eluralkodjon rajtunk! Ne szidjuk, ne degradáljuk szülőtársunkat akkor sem, ha nincs jelen. Legyünk korrektek, törekedjünk sportszerűségre és win-win helyzetek kialakítására. Az adott körülmények között ez borzasztóan nehéz, embert próbáló feladat, de hosszútávon a legkifizetődőbb megoldás.

Gyerek vagy fegyver?

A lehető legrosszabb megoldás, ha személyes sérelmeink megtorlására a gyereket, mint fegyvert használjuk. Természetesen vannak olyan esetek, amikor indokolt a másik fél távoltartása- például bántalmazás vagy abúzus fennállásának esetén-, de ekkor is törekedjünk a vonatkozó jogszabályok betartására. Szeretetteljes szülő- gyermek kapcsolat esetén pedig jóvátehetetlen vétek a gyermek érzelmi kihasználása saját érdekeink érvényesítéséhez.
Az a kislány, akit nem engednek el az imádott apukájához, mert anya így akar nyomást gyakorolni a volt férjére, szenved. Az a kisfiú, akit apa nem visz vissza szombat este anyához, noha alig egy éves és anya a mindene, szenved. És mindenki más is! Kár arra hivatkozni, hogy a gyereknek jobb így. Ők anyát és apát is szeretik. Nem értik, miért kell választaniuk és miért esik szét körülöttük minden.

Ki mondja, mit mondjon?

Borzasztó élményeket szerezhetünk gyermekünknek, ha a különválást teátrális vitákkal, ajtócsapkodós veszekedésekkel, látványos összepakolásokkal övezzük. Kicsit olyan ez, mint a ragtapasz: ha le kell tépni, csináljuk gyorsan, tisztán, határozottan!
A szavakat viszont ne spóroljuk meg. Együtt, családként tisztázzuk a történéseket, a miérteket. Ne mondjunk többet, mint amire szüksége van, de legyünk nyitottak minden felmerülő kérdés megválaszolására. Mondjuk el, ki költözik, hova költözik, mutassuk meg neki az új helyet együtt! Beszéljük meg, hol lesz ezentúl az ágya, kinél mennyi időt tölt majd el. Meséljünk arról, hogy milyenek lesznek eztán az ünnepek, ki kíséri majd suliba, szakkörre, kinél tarthat ottalvós bulit. Jól jegyezzük meg, mit ígérünk, mert ő emlékezni fog! És mint tudjuk, az ígéret szép szó…
Szabjuk mondandónkat a gyerek életkorához. Álljunk rendelkezésére újra, meg újra, ha szükséges. Ha kell, ezerszer is mondjuk el ugyanazt és maradjunk mindig higgadtak. A saját fájdalmunkat éljük meg, beszéljük ki. Sírjunk, zúzzunk, haljunk bele, ha szükséges. De erre ne a gyereket „használjuk”! Keressünk önsegítő kört, pszichológust, barátnőt, írjunk naplót, lépjünk be közösségi médiás csoportokba, mindegy. A gyereket ne terheljük vele, magunkkal. Mindegy, hogy nekünk mennyire fáj, higgyük el, hogy neki még jobban! Mi ugyanis választhattunk. Döntéseink alakították a helyzetet. A kapcsolat vége a mi hibánk is. Ő viszont készen kapta a csomagot és meg kell tanulnia együtt élni vele.

Köd-apák és lélekgyilkos anyák

Nem ritka, hogy a válás után az apuka egyszerűen eltűnik. Vagy megjelenik a láthatásokkor, vagy nem. Vagy időben jön, vagy nem. Vagy minőségi időt tölt a gyerekével, vagy nem.
Persze az anyák sem tökéletesek. Akadnak, akik a gyereket előléptetik elsőszámú társalkodónak, férjpótléknak tekintik, esetleg felnőtt szerepbe helyezik. Közben szidják, becsmérlik az apát.
Vajon kinek ártunk igazán, ha megfeledkezünk egymás iránt való kötelezettségeinkről? Kinek fáj leginkább az ilyen önző és kisstílű viselkedés?
Meg kell értenünk, hogy mindketten felelősek vagyunk gyermekünk érzelmi biztonságáért!

Ha bizonytalanok vagyunk, hogyan csinálhatjuk a válást jól– mert igenis lehet a körülményekhez képest jól csinálni!-, kérjünk segítséget. Gyermekpszichológus, családterapeuta vagy más szakember bevonásával megbeszélhetjük expartnerünkkel, hogyan tovább. Mit tegyünk, hogyan tegyük, hogyan lehet mindannyiunk számára a legkisebb a számla. Amit, mint az első randin, ezúttal is illik egyenlő arányban elosztani.

©Írta: Zölei-Kocsis Blanka   •   2019. okt. 9.

Barátom az olvasás
Leghatékonyabb
megoldás, gyermeke olvasási nehézségeire,
fejlessze játékosan képességeit.

Kapcsolódó cikkeink

Verses gyermekkor

A versektől a legtöbben rettegünk, elkerüljük, ritkán üdvözöljük őket kedves ismerősként. Hogy miért alakult így? Talán az általános iskolás korszak hibáztatható első számú elrettentőként, a

Tovább olvasom »