Miért érdemes szabályokat felállítani a gyermeknek?

szülői tekintély

Avagy tényleg árt az önbizalmának, ha korlátok közé szorítjuk?

A két megfogalmazás az igen megosztó téma két nézőpontját képviseli.

Szinte lehetetlen objektíven állni a kérdéshez, mert a gyereknevelés is azok közé a dolgok közé tartozik, amihez mindenki ért, ráadásul mindenki a többieknél jobban ért hozzá.

Véleményem szerint alapvetőleg a legegészségesebb elv az, ha mindenki a saját háza táján söpröget, amennyiben másokat és a saját gyermeke érdekét tiszteletben tudja tartani. Azonban elgondolkodni mindenképp érdemes ezen a folyton változó és bizony jövőnket erőteljesen formáló témán.

„Tiszteld apádat és anyádat!” – olvasható a Bibliában. Ez az alapelv évezredekig vezérelte az emberek értékrendjét. Erre tanították gyerekeiket már kiskortól kezdve és ebben a szellemiségben is élték le a legtöbben életüket szerte a világban és nem csak a keresztény kultúrában.

Mára azonban hatalmasat változott körülöttünk minden.

Tudom, divat a mindenkori aktuális felnőtt generációnál a „bezzeg az én időmben” és a „mi jobban tiszteltük az idősebbeket” szajkózása. Tagadhatatlan viszont, hogy a digitális korszak valóban gyökeres változásokat hozott az életmódunkba és hatással van a családon belüli viszonyokra és a gyereknevelésre is.

A mostani szülőkorú generáció számára már nem idegen a „modern technika”, ők már fiatalon találkoztak mobil telefonnal, internettel és egyre több kütyüvel. Hamarosan az idősebb korosztálynál jóval gyorsabban tudták követni a folyamatos újításokat.

A technikai fejlődés nem csak a szórakoztatás területére tört be, az információszerzés sebessége eddig nem látott mértékben gyorsult fel és ez egy idő után elkezdte lassan a generációk közti tekintélyviszonyokat is összemosni.

Ez a folyamat azóta sem állt meg, míg az én szüleim mosolyogva tanították a videó használatát az ő szüleiknek, addig az én generációm már az okostelefonok legújabb verzióit próbálják megértetni felmenőikkel.

Mindezzel párhuzamosan, valamikor pont a 2000-es és 2010-es években szülő korba lépők gyerekkorában vette át sok családban a szigorú tekintélyelvűség helyét a racionálisabb, megértőbb nevelési stratégia, belépett a köztudatba és egyre elterjedtebb lett a pszichológia és az érzelmi intelligencia

Az elavultnak és vaskalaposnak érzett módszereket ellensúlyozva demokratikusabb nevelési elvek jöttek divatba.  Népszerű vélemény, hogy számos esetben láthatóan átestek a ló túloldalára és teljes demokráciára törekednek a nevelésben is. Nem véletlen merül fel a kérdés: mennyiben árt vagy használ a gyerekeknek, ha teljesen partnerként vehetnek részt a döntésekben?

Ahogy Sződy Judit pszichológus is kifejti, gyakran a felnőttek saját múltbeli sérelmei és bizonytalanságai is szerepet játszanak a folyamatban:

 „És vannak demokratikusan működő családok, ahol előre egyeztetik a szabályokat és a szabályok áthágásának következményeit, de nem keverik össze a szülők a partnerséget az egyenrangúsággal, tehát nem engedik át a döntéseket és a felelősséget a gyereknek, amíg az nem érett rá.

Remek lenne, ha a legtöbb gyerek az utóbbi modellből jönne. De sajnos elég kevés szülő tudja optimálisan kezelni a szabályokat, szabályszegéseket. Vajon miért ilyen nehéz ez? Azért, mert nemcsak a saját gyerekével áll szemben, hanem a benne élő kisgyerekkel is, akivel lehet, hogy nagyon keményen bántak, amikor kicsi volt.”[1]

Míg sok szempontból szubjektív, mi a megfelelő családi dinamika, az azért egyre nyilvánvalóbban üvölt az arcunkba a környezetünkből, az utcáról, a hírekből és mindenhonnan, hogy a túl demokratikusan, bármi kontroll és tekintély nélkül nevelt gyerekek nem csak a környezetük számára jelentenek problémát; maguk a gyerekek is megsínylik a szabályok (szinte) teljes hiányát.

Hiába ösztönös számukra a keretek folyamatos feszegetése, ha nem ütköznek semmilyen ellenállásba, ha nem érzik, hogy tetteiknek következménye lenne, azt saját biztonságérzetük és személyiségük sínyli meg.

Megtanultuk, milyen fontos, hogy elősegítsük gyermekünk egészséges önbizalmának kialakulását, azonban azt már sokan nem látják, hogy túlzott önbizalommal legalább annyi nehézséggel teli életnek indul neki a felnőttkorba lépő fiatal, mintha súlyos önbizalomhiánnyal küzdene.

Ha nem tanulja meg, hogy az akarata nem mindenek felett álló törvény és nem minden azonnal alakul úgy, ahogy és amikor akarja, felnőve igen keserű csalódások fogják érni, amiket nem meglepő módon nehezére fog esni kezelni, hisz nem nyílt alkalma ennek megtanulására. A legkisebb csalódás is katasztrofálisnak hathat az addig az egóját folyton legyezgető burokban nevelkedett fiatalnak.

Kötelességünk hát, ha boldog embert szeretnénk nevelni, hogy kezünkbe vegyük és ott is tartsuk a gyeplőt. A gyermek személyiségének tiszteletben tartása nem egyenlő azzal, hogy átadjuk az irányítást! Hisz nem rendelkezhet még elég tudással, tapasztalattal hozzá, hogy ő döntsön mindenről. Pont neki tartozunk azzal, hogy megtanítsuk rá, mi a jó neki.

Felvetődik azonban a kérdés: ha a régen még adott tekintélyelvűség már a múlté, hogyan tudunk mégis hatni, tanítani, ne adj Isten nevelni?

Véleményem szerint két fontos dolog segíthet ebben: az első, hogy már kiskortól könnyen átlátható és következetes szabályokat célszerű bevezetni, amikhez nagy vonalakban minden körülmények között tartani kell magunkat. Ez stabilitás szempontjából is fontos szerepet játszat.

A másik, ami sokat jelenthet – és ez valószínűleg nehezebb az elsőnél – hogy mikor már nagyobb a gyerek, nem bűn saját korlátaink felismerése és elismerése.

Ha görcsösen ragaszkodunk hozzá, hogy mindent kizárólag a szülő tudhat jobban, igaza csak neki lehet, könnyen nevetségessé válunk majd, mikor pont a gyerekünk segítségével tudjuk tartani a fonalat az aktuális technológiával vagy divattal. Ráadásul a szülő-gyerek közti bizalom is csorbul azáltal, ha párbeszéd helyett csak egyoldalú közlés jellemzi a kapcsolatot. Nem attól csorbul a szülői tekintély, ha elismerjük, hogy Apa és Anya is csak ember.

Végül, de nem utolsó sorban a megfelelő keretekkel szoros összefüggésben van még egy olyan fogalom, ami kihaló félbe látszik kerülni napjainkban: a TÜRELEM.

Sajnos a modern technika, a zsebünkből bármikor előzúzható villámgyors okostelefonok nem éppen kivárásra tanítanak, ezért még fontosabb tudatosan tanítani azt is a szabályokkal és keretekkel együtt.

Kell, hogy gyerekeink és a körülöttük élők számára is élhető világra törekedjünk.

Ugyanis alapvető önfegyelem és legalább átlagos türelem nélkül elég nehezített pályát készítünk elő éppen annak az embernek, aki a legfontosabb számunkra.

[1] https://folyoiratok.ofi.hu/uj-kozneveles/korlatok-hatarok-szabalyok

©Írta: Liska Zsófia   •   2019. okt. 27.

Barátom az olvasás
Leghatékonyabb
megoldás, gyermeke olvasási nehézségeire,
fejlessze játékosan képességeit.

Kapcsolódó cikkeink

Verses gyermekkor

A versektől a legtöbben rettegünk, elkerüljük, ritkán üdvözöljük őket kedves ismerősként. Hogy miért alakult így? Talán az általános iskolás korszak hibáztatható első számú elrettentőként, a

Tovább olvasom »