Barion Pixel
Nagymozgást fejlesztő játékok ovisoknak

Nagymozgást fejlesztő játékok ovisoknak

Rajzold le az óvodai jeledet a rajzlap bal sarkába! Ugye milyen könnyűnek tűnő feladat, nekünk felnőtteknek? A gyerekek számára azonban korántsem magától értetődő, mit is kell csinálni.

 

A térbeli viszonyok elsajátítása, az irányok és a testséma ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy az iskolai feladatokkal, többek között az írás-olvasással elboldoguljon gyermeked.

Kezdjük az alapoknál!

S hogy hol is kezdődik az olvasás elsajátítása? Mi a teendőd, hogy gyermeked ne tévedjen el a betűrengetegben? Talán meg fogsz most lepődni, de az olvasásra való felkészülés az olyan nagymozgások elsajátításával fog kezdődni, mint gurulás, kúszás-mászás, ugrálás és dobálás. A gyermekek ugyanis a mozgásélmények hatására tapasztalják meg saját testük, testrészeik határait és kiterjedését, és ez segít majd nekik a térbeli tájékozódás elsajátításában is.

Gondolj csak bele! A fent-lent, jobbra-balra fogalmát milyen természetesen használjuk a hétköznapokban, és az írás-olvasás, sőt a számolás során is nélkülözhetetlenek. Ahhoz, hogy a téri tájékozódás ne szenvedjen zavart, a gyerekeknek először saját testük térbeli helyzetével kell tisztában lenniük, ez segíti majd őket abban, hogy a testen kívüli világ térbeli érzékelésével se legyenek gondban. Ha a térérzékelés zavart szenved, akkor ugyanis számtalan tanulási probléma alakulhat ki (pl. betűtévesztés).

Óvodai nagymozgások

Az óvodai évek alatt már sok-sok játékkal, mozgással lehet gyakorolni a térbeli tájékozódást, és nagyon fontos, hogy mindehhez elegendő tér és lehetőség álljon a gyermek rendelkezésére.

Menjetek játszótérre, kirándulni, engedd meg neki, hogy felmászhasson kisebb akadályokra, csúszdára, fára. Labdázzon, hajtson kismotort és futóbiciklit, tanuljon meg hintázni, ugráljon!

A gyermek számára a játék a legtermészetesebb tanulási forma, aminek a segítségével szinte észrevétlenül elsajátíthatja térbeli tájékozódás nehéz feladatát is.

Íme néhány vicces feladat, amivel mindezt ti is kipróbálhatjátok:

  1. Táncolj és tanulj!

A zenés-mozgásos-mondókás gyakorlatokat bátran használhatod kisiskolásoknál is a testséma gyakorlásához. Az iskolai feladatok közti szünetben, pihenésként vagy csak egy közös jóhangulatú nap megalapozásához is kiválóak ezek a feladatok.

Egyik nagy kedvencünk volt első osztályban az Ugi-Bugi-tornadal, amit folyamatos mozgással kísértünk, miközben énekeltük.

Ha nem ismeritek ezt a dalt, akkor a You Tube-on is meghallgathatjátok a HandaBanda Zenekar feldolgozásában:


Kattints ide a dalhoz!

 

  1. Változz sakkfigurává!

Ha van a közeletekben olyan játszótér, ahol kültéri sakktábla is megtalálható, akkor ezt a játékot ne hagyjátok ki! Kérd meg a gyerkőcöt, hogy képzeletben alakuljon át egy sakkbábuvá, akinek te fogod megmondani, mit kell lépnie. Az ő dolga csak annyi, hogy kövesse az utasításaidat. Álljon a tábla egyik sarkába, és már jöhetnek is a lépések: Egy lépés jobbra, három lépés előre stb. Beszéljétek meg mindig, hogy mi legyen a kijelölt célpont, ahová el kell jutni.

  1. GPS-játék

A GPS-t szerintem nem kell a mai gyerekeknek bemutatni, és ezt a játékot garantáltan élvezni fogják, különösen a fiúk.

Dugj el egy játékot vagy egy kedves kis meglepetést a lakásban, a gyerkőcnek pedig az lesz a dolga, hogy a te navigációd segítségével megtalálja. A játék elején beszéljétek meg, hogy milyen autóvá (vagy bármilyen járművé) fog változni. Mondja el, hogy milyen márkájú, színű, és milyen extrákkal felszerelt jármű lenne. Azt is megbeszélhetitek, hogy mi hol található rajta (közben ezzel is gyakoroljátok az irányokat), de akár le is rajzolhatja ezt a képzeletbeli járművet, majd indulhat a keresés.

Egyszerű instrukciókat használj:

– Haladj egyenesen!

– Most fordulj jobbra!

– Kicsit tolass vissza!

Ha a gyermek még bizonytalan a jobb-bal irány megtalálásában, matricákkal vagy kis szalagokkal lehet jelölni a kezét, hogy így segítsd!

Jó játékot!l

©Írta: Kiss Virág   •   2019. okt. 01.

Barátom az olvasás
Játékos
megoldás, gyermeke olvasási nehézségeire,
fejlessze játékosan képességeit.

Kapcsolódó cikkeink

5000 Ft. feletti rendelés esetén:

10% kedvezményt ÉS AJÁNDÉK háztartási naplót adunk!

Használd a kuponkódot rendelés leadása előtt:
AJANDEK10